A napsütötte alagsor
Már nem töprengek azon, miért emlékszem úgy hogy a
tizennéhány lépcsővel a talajszint alatt szikrázó napsütés van, meg már azon se
merengek el, hogy a rajzolóbakok mind lovak, és a pinceműterem egy széles
legelő. A valóság az, hogy a Szuterénben világosság van, tágasság és szabadság.
Szigeti Tamás műteremnek álmodta meg, és hamar kiderült, iskolának is remek, a
magányos műterem otthonosra népesül délutánonként.
Megengedem magamnak
„Óvónő voltam, rajzos óvónő, de semmi különös, talán csak
többet rajzoltam a gyerekekkel, mint a kolléganőim, de nem is ábrándoztam
arról, hogy rajzot tanuljak. Járjanak szakkörbe, különórára a gyerekek,
gondoltuk a férjemmel, erre kell a lehetőséget megteremteni. – meséli Ági,
miközben rajzol. „Aztán mégiscsak kellett valami inspiráció nekem, és amikor a
lányom abbahagyta a felvételire készülést, itt Tamásnál, akkor gondoltam egyet,
és elkezdtem én is járni. Tamás velem nem szigorú, nem kell nagy dolgot
elérnem, csak bíztat és támogat, nekem meg öröm, hogy az a valamicske rajztehetségem,
most így, mederbe terelve, meglepő dolgokra tesz képessé.”
„De nem is ez a legnagyobb dolog, hogy rajzban fejlődöm,
hanem, bátrabbak lettünk! Ha én rajzórára járhatok, akkor férjem veheti a
bátorságot és gitározni tanul. Neki is ez olyan mint nekem a rajz, hogy mindig
csinálta, de sose engedte meg magának, hogy komolyabban foglalkozzon vele. És
ha ez még nem elég, tervezzük, hogy elmegyünk együtt táncórára!” – mondja Ági
nevetve, és ide-oda néz, hol a modellre, hol a rajzára, és nem tökéletesen elégedett
az eredménnyel, de a tevékenységgel nagyon is.
A felébresztett kreativitás
Judit munkája megszűnt, kihullott alóla maga az iparág is, a
biztos konfekcióipar magyarországi elmúlása bizonytalanságot és elkeseredést
hozott sokaknak. Judit magára talált, önálló vállalkozásba kezdett, és az eddig
is kihasznált kézügyesség mellett most már a kreativitása is teret kaphatott:
üvegműves lett. „Én nem is hittem, hogy nekem az önálló munka ennyire
testhezálló, egy nagy gépezetben dolgoztam évekig, honnan is tudhattam volna. A
pontosság és a tervszerűség, amit a munkámból hozok, az ebben a művészkedésben
is hasznos, komolyan és fegyelmezetten dolgozom, akkor is, ha a végeredmény
könnyed üveglepkék, gyöngysorok. A rajztanulás, ez a fajta rajztanulás itt a
Szuterénben sokat segít nekem, látásmódot tanít, és a színek titkait, ez nagyon
kell nekem az üveghez. Meg az is igaz, hogy kellenek ezek a délutánok is, nem a
műhelyemben vagyok, nem magamban vagyok, feltöltenek a rajzórák engem.”
Csak ruhában!
Juci néni 75 éves,
és ahogy ő mondja: „Kézről kézre adnak a rajztanárok.” Véletlen lett modell,
mint az életben annyi dolog apró véletleneken múlik, 1998 óta ez a
nyugdíj kiegészítés, és ez a szereplési rutin már kisebb reklámfilm-szerepeket,
statisztamunkákat is hozott. „Már az unokáim se csodálkoznak, nekik ez
természetes, nekem is az lett. Nem nehéz munka, türelmesen kell ülni, közben
jönnek-mennek a gondolataim, nem fárasztó. Van dolgom, van munkám, és főleg az,
hogy fiatalok között vagyok, nézem, hallgatom, sokat tanulok tőlük.” Juci nénit
meztelen nem lehet rajzolni, azt mondja, az nem nézne ki jól, de az
arcportrékkal elégedett, sokadszorra is kíváncsi a végeredményre, ha rajzokat
kap ajándékba, a sokadikat is nagy becsben tartja.
Haszontalan – hasznos
Nóri végzős gyógyszerészhallgató. Az hozta a rajziskolába,
hogy csináljon valami céltalant is, valamibe úgy tenni energiát és
erőfeszítést, hogy nem a jól megfontolt karrierépítés van benne, csak öröm,
maga a tevékenység öröme. „Kemény évek vannak mögöttem, fegyelmezetten és
teljes odaadással tanultam, készültem, valószínűleg, ha nem gyógyszerésznek,
akkor bármi mást is ugyanilyen komolyan vettem volna, de kellett mostmár valami
kikapcsolódás. Valami céltalan, valami hasztalan.” – meséli, de sejtelmesen
mosolyog közben, mert csak valami irányt vett ez a rajzolás mégis:„Rájöttem,
hogy a kutatási dokumentációkban hatalmas előnyt jelent a megszerzett
rajztudásom, szebb és igényesebb anyagokat lehet így készíteni, tulajdonképpen
ezzel a képességgel ki is tűnhetek a kutatók közül.” Nóri nem csalódott, hogy
mégis valami praktikumot talált a rajzolásban. Érti magát, tudja, hogy ez így
megnyugtatóbb számára, így meri csak igazán megengedni magának, és így is
kikapcsolódás maradt a rajzórás délután.
Zavarom a rajzórát a mászkálásommal, a kérdezősködéssel is,
elköszönök, felmegyek az udvarra, körbenézek, hogy még lássam a Szuterén
ablakait, kihallatszik a zene, és megint összezavarodom, mert a tágas udvar
sötétebbnek tűnik, mint az alagsori műterem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése