Az Állatkertben készült munkákat pedig az alábbi képre kattintva lehet megnézni:
2011. szeptember 25., vasárnap
2011. augusztus 29., hétfő
Indul az őszi félév!
Kedves Érdeklődők és Diákjaink!
Mindjárt itt a szeptember, és véget ér a nyár is, kezdődik az új tanév a Szuterénben!
Az órák szeptember 1-től, csütörtökön indulnak újra az alábbi időbeosztással:
csütörtök-péntek
16:30-20:00 óráig,
szombaton
10:00-13:30 óráig.
Jó hír, hogy a Szuterén Stúdió ebben a tanévben is a tavalyi, változatlan tandíjakkal kínálja kurzusait.
2011. augusztus 28., vasárnap
Pozsonyi Piknik 2011 - videó
A Pozsonyi Piknik idén harmadik alkalommal került megrendezésre itt, pár sarokra tőlünk, a Pozsonyi úton, mint Újlipótváros immár hagyománnyá növekedő, nyár végi utcabálja.
Ez alkalommal a Szuterén Stúdió is részt vett az eseményen egy saját standdal, ahol a diákok munkáiból nyomtatott képeslapokat és saját katalógusainkat lehetett nézegetni és megvásárolni.
Volt egy kamarakiállításunk is Nagornaja Polina munkáiból, ahol a grafikákat világítódobozokban mutattuk be. Láthatóak voltak még a videók, amelyeken diákjaink adnak interjút, és azok a gyorsított felvételek, ahol egy-egy festmény elkészülésének folyamatát követheti a néző.
Fő attrakcióként fél órás időszakokra Szabó Gyurka állt modellt nekünk többféle jelmezben, hogy diákjaink krokikat készítsenek róla a vándorzenész, a cirkuszi artista és kardművész szerepében.
Az ott készült fotók és videó magukért beszélnek: nagy siker volt, jövőre is megyünk!
És külön köszönjük a részt vevő diákok jelenlétét!

2011. augusztus 14., vasárnap
2011. augusztus 7., vasárnap
2011. augusztus 2., kedd
2011. július 28., csütörtök
2011. július 26., kedd
2011. július 25., hétfő
2011. július 24., vasárnap
2011. július 22., péntek
2011. július 17., vasárnap
2011. július 3., vasárnap
Megjelent a Remekrajz legfrissebb száma!
Kedves Diákok, Érdeklődők, és Mindenki!
Immár harmadik alkalommal jelenik meg a Szuterén Stúdióban készített rajzok és festmények legjavát bemutató Remekrajz-katalógus.
Tavaly mindössze pdf-formátumban készült el az anyag, most viszont remélhetőleg nyomtatásban is megjelenik egy-két példány.
A legfrissebb pdf-ért kattintsatok!
Klikk a képre!
(Pdf file, 10,5 MB)

PS:
A Remekrajz füzetek az issuu.com és a scribd.com oldalain is rendszeresen megjelennek.
A korábbi számokat már sok százan megtekintették, biztosan most is így lesz.

Frissítés (július 8.): Tényleg elkészült a nyomdai változat, és kitűnően sikerült! Valamivel kisebb méretű, mint a letölthető pdf-ben szereplő verzió, ugyanis 15x15 cm-es, de a minőség biztosan kárpótol mindenkit! Aki szeretne egy példányt, üzenjen. A katalógus ára 2,500 Ft.
Nem mellékesen megjegyzem, a Remekrajz tavalyi kiadása hasonló méretben és áron ugyancsak megrendelhető!

2011. június 24., péntek
Nyári nyitva tartás
Kedves Diákok!
Ezen a nyáron is, mint a korábbi években, a nyári időszakban csak heti két alkalommal lesz óra a Szuterénben.
Július és augusztus hónapban csütörtökön és pénteken, 16:30-20:00 tartanak az órák.
Jó nyaralást, kitűnő rajzokat kívánok Mindenkinek!
Tamás

2011. március 1., kedd
2011. február 28., hétfő
Három rajzoló - a kiállítás megnyitó
Minden kedves érdeklődőnek!
Március 1-én, kedden este 7-kor kiállítás nyílik a Szuterén Stúdió három diákjának munkáiból.
Kurai Györgyi, Lázár Erzsébet és Szüdi János tanulmányrajzaiból és festményeiből lesz látható válogatás a Picasso Point falain (1065-Budapest, Hajós u. 31.).
A zenét a hatodik sebesség biztosítja.
Szeretettel várunk mindenkit!

2011. január 19., szerda
Beindul a Képmoly!
2010. december 9., csütörtök
2010. november 14., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)